A Securitate Fehér Könyve dokumentumgyűjtemény ötödik kötetéhez ért. A megjelent kötetekből további részleteket közölt a hetilap. A II. kötetből egy 1950 augusztusában kelt összefoglaló több olyan falut említett, ahol a parasztok ellenálltak a kormány új utasításának, hogy az aratókat pénzben fizessék ki, ne kapjanak búzát. "Az elégedetlenség kiterjedt Bihar megye csaknem minden falujára..." "Július végén a mozgolódás felerősödött és agresszív formákat öltött." Biharon kétezer paraszt gyűlt össze, megverték a megyei kommunista vezetőket, a biztonsági szervek helyreállították a rendet. Árpád községben a milícia figyelmeztető lövéseket adott le, csak akkor oszlott fel a tömeg. Síter községben bujtogató asszonyokat tartóztattak le. Diószegen kövekkel megdobálták a milícia egységeit, akik egy embert, Péter Jánost lelőtték. "A legkiterjedtebb lázadás a Fekete-Kőrös menti falvakban történt", a falvakban több embert agyonlőttek, magyarokat és románokat is. - Az első kötet Gavrila Olteanu 1945. augusztusában kelt, Iuliu Maniu miniszterhez írt levelét is tartalmazza. /Olteanu vezette a gyilkos alakulatokat, akik Székelyföldön szörnyű mészárlást követtek el, Szárazajtán lefejeztek magyarokat./ A zászlóalj a "székely darázsfészekbe hatolt", hogy "irtsa ki a vidéken elszórtan hátrahagyott partizánokat. Valamint a székelyeket, akiknél legalább 30-40 ezer fegyver, illetve nagy fegyverraktárak voltak." Olteanu megállapította: "az általam végrehajtott felkoncolások jogosak" voltak. Amivel őt a brassói törvényszék vádolja. "merő kommunista és magyar kitalálás." Esküdözött, hogy nem rabolt. "Egyetlen vagyonom mindhalálig szeplőtelen becsületem és tiszta lelkiismeretem, amely fajtám lelkiismeretéből vétetett." "Életem fajtám felébresztésére kívánom áldozni." /Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 18./
1996. február 19.
1944-ben a Szovjetunió és Románia fegyverszünetet kötött, a szövetséges hatalmak belegyeztek abba, hogy a szovjet csapatokkal román egységek közös hadműveletekben vegyenek részt. Brassóban Malinovszkij marsall beleegyezésével megalakult a Iuliu Maniu gárda, amely azután rettegésben tartotta Észak-Erdély magyar lakosságát. Gavril Olteanu vezetésével az egyik Maniu-gárda megindult Szárazajta felé. Gálfi Melinda és Talán Csaba a Duna Televízió műhelyében elkészített félórás dokumentumfilmjében a megmaradt szemtanúkat faggatta a történtekről. Százajtán Oltenau emberei agyonlőttek, illetve lefejeztek magyarokat. /Új Magyarország, febr. 19./
1997. február 27.
Febr. 28-án hatnapos látogatásra Romániába érkezett a volt román király. I. Mihály. Nagy tömeg köszöntötte, de most kevesebben voltak, mint 1992 húsvétján, első hazalátogatásakor. Romániát 1881-ben nyilvánították királysággá, a király török ágyúk acéljából készült koronát kapott. Mihály II. Károlynak Elena görög hercegnővel kötött házasságból született 1921. okt. 21-én., azonban az uralkodó elvált Elenától egy Elena Lupescu nevű szépasszony kedvéért. Ezért Ferdinánd király még életében Mihályra testálta a trónt, akit Ferdinánd halálakor, 1926-ban királlyá kiáltottak ki, az országot régenstanács irányította. 1930-ban azonban II. Károly Iuliu Maniu hívására mégis visszatért és trónra lépett. A király 1938-ban feloszlatta a pártokat és bevezette a "királyi diktatúrát". Antonescu marsall 1940-ben lemondásra és távozásra kényszerítette II. Károlyt, aki 1959-ben, Portugáliában halt meg. I. Mihály így 1940-ben másodszor is király lett, miközben Antonescu marsall irányította az országot. A fiatal uralkodó 1944. aug. 23-án kulcsszerepet játszott Antonescu letartóztatásában. A Moszkva által az országra kényszerített Groza-kormány működése ellen a király hat hónapon át a "királyi sztrájkkal" tiltakozott. 1947-ben le kellett mondania és el kellett hagynia az országot. 1956 óta Svájcban él. /Magyar Hírlap, márc. 1./
1998. augusztus 24.
Megtörte a hallgatást Emil Dumitru Steanta, a Fekete szokmányosok /Sumanele negre/ félkatonai szabadcsapatok parancsnokhelyettese, aki csapatával Észak-Erdélyben tisztogató akciókban vett részt 1944 és 1946 között. Csapata, akárcsak a többi csapat több kivégzést hajtott végre, majd visszavonult a hegyekbe, ahonnan csapásokat hajtott végre az új hatalom ellen. Végül a szovjetek kezére kerültek, Gavrila Olteanu parancsnokkal helyben végeztek, Steanta börtönbe került. Büntetéséből 18 évet töltött börtönben, 1964-ben szabadult. Éveken át hallgatott, most viszont a National bukaresti lapnak elmondta, hogyan is történt csapatának megalakulása. 1944. szept. 1-én Iuliu Maniu naszódi házában 11 román értelmiségi megalakította a Iuliu Maniu önkénteseinek századát azzal a céllal, hogy Észak-Erdélyt Romániához csatolják. 1944. szept. 14-én 800 felfegyverzett román fiatal indult el Brassóból Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Maroshévíz, Szászrégen irányába. Szárazajta és több hely vérfürdővé vált. A magyar lakosság a szovjetek segítségét kérték, akik megijedtek a "vasgárdista hordáktól". A szovjet hatóságok kiutasították Erdélyből ezeket a szabadcsapatokat. 1944. dec. 14-én Gavrila Olteanu, Paleancu és Steanta bejelentették, hogy a Fekete szokmányosok megkezdik harcukat a bolsevikok ellen. A Graiul sangelui, a Sinaiai Fegyveresek, a Vlad Tepes II. vasgárdista csoport és a Fekete szokmányosok oroszellenes merényleteket hajtottak végre. Steanta kijelentette: "Nem voltunk antiszemiták vagy magyarellenesek, csak a hazánkat védtük." A Fekete szokmányosok kérik rehabilitálásukat és azt, hogy állítsanak szobrot Gavrila Olteanu parancsnoknak. /Megszólal a "Fekete szokmányos". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 24./ Rettenetes vérengzések fűződnek ezeknek a szabadcsapatoknak a tevékenységéhez. Szárazajtán lefejeztek ártatlan magyar lakosokat.
1998. október 14.
A Legfelsőbb Törvényszék kimondta Iuliu Maniu és más 18 parasztpárti vezető ártatlanságát, adta hírül a Jurnalul National. /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 14./
1999. május 26.
Nagykárolyban a Római Katolikus Líceum ősztől egy osztállyal bővül. A tanintézmény 1993-ban indult be, akkor kapott helyet a Iuliu Maniu Iskolaközpontban, a volt vármegyeháza épületében, ahol annak idején Kölcsey Ferenc vármegyei főjegyzőként dolgozott. Ez év áprilisában megkapta a jóváhagyást a szatmári tanfelügyelőségtől a Kalazanczi Szent József Líceum név felvételére. Egyébként a név latinosított változatát kérték, hogy ez senkit se zavarjon: Josephus Calazantius. A felvételin hittani ismeretekből is kell vizsgázni, természetesen vallási hovatartozás szerint. Visnyai Csaba zenetanár, igazgató szerint a többi nagykárolyi középiskolában nem fordítanak megfelelő figyelmet a nevelésre, előnyben részesítve az oktatást. /Egy osztállyal bővül...= Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 26./
1999. június 25.
A IX. osztályosok hétvégén lezajlott felvételi vizsgáján nagyon kevés olyan jelentkező volt, aki valamelyik Szatmár megyei szakközépiskolában szeretett volna továbbtanulni. Az iskolaigazgatók a 7-es számú Élelmiszeripari Líceumban, jún. 26-án kezdődő átirányítástól várják legkorábban a magyar nyelvű osztályok beindításához szükséges, legalább 16 fős létszám elérését. - A Kölcsey Ferenc Kollégiumban /Szatmárnémeti/ 241-en felvételiztek a 150 meghirdetett helyre, így innen várhatóan 91 tanuló fog megjelenni az átirányításon. A Hám János Katolikus Iskolaközpont /Szatmárnémeti/ matematika-fizika osztálya 25 helyére végül a vizsgák után 24 jutott be. A teológia szak 25 helyére pedig 23 tanuló. A Református Gimnáziumban /Szatmárnémeti/ teológiára 18, filológiára 13, kémia-biológiára pedig 17 diák iratkozott be. A Zene- és Képzőművészeti Líceumban /Szatmárnémeti/ egy - 22 fős -, magyar nyelvű osztály indul. A Tasnádi Iskolaközpont egyetlen magyar nyelvű osztályába 24 bejutott. Az autószerelő-iskolába viszont nem volt magyar jelentkező. Ugyancsak nem volt magyar jelentkező a Sárközújlaki Mezőgazdasági Líceumban sem. Az Erdődi Líceumban meghirdetett 25 helyre összesen két magyar gyermek jelentkezett, ugyanennyien voltak a Nagykárolyi Agráripari Iskolaközpontban. Ugyanilyen rossz a magyar nyelvű szakoktatás helyzete a Nagykárolyban, a Iuliu Maniu Iskolaközpontban: a 25 meghirdetett helyre 11 diák iratkozott be, míg a készruhagyártó képzésben 3 tanuló szeretett volna részt venni. Más iskolákban is ilyen rossz volt a helyzet. /Veszélyben a magyar nyelvű szakközépiskolai osztályok indulása. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 25./
1999. augusztus 23.
Iosif Constantin Dragan professzor saját napilapjában, a temesvári Renasterea Banateana aug. 21-i számában "A román népet nem lehet többé elítélni" című írásában Ion Antonescu marsall rehabilitálását követelte. Dragan ezzel a marsall tervezett lugosi szoborállítását kívánta erkölcsileg megindokolni. Dragan szerint Románia átállását a szövetségesek oldalára a második világháború idején Antonescu marsall készítette elő, de Iuliu Maniu és Mihály király aljas módon letartóztatták és átadták őt az oroszoknak, majd később kivégeztették. A cikk az egekig magasztalta a háborús bűnös Ion Antonescut. Dragan Antonescu marsall perét "a román nemzet becsülete elleni merényletnek" nevezte és követelte, hogy országszerte állítsanak szobrokat emlékére. /(Pataki Zoltán): Dragan professzor Antonescu marsall rehabilitálását követeli. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 23./
1999. október 5.
Nagykárolyban az 1993-ban újraalakult, a Iuliu Maniu Ipari Iskolaközpontban helyet kapott, egy osztállyal induló Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum igazgatójának, Visnyai Csabának (aki egyben a Pietas Keresztény Kulturális Egyesület elnöke is) elmondása szerint az idei tanév megkezdése óta az immár hat osztállyal (két IX., két X., egy-egy XI.- XII.) rendelkező líceum teremhiánnyal küszködik. /Teremhiány. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 5./
1999. november 20.
Nov. 19-én Kolozsváron a városi tanács nem fogadta el Buchwald Péter volt ideiglenes prefektusnak azt a rendelkezését, hogy vonja vissza a Ion Antonescu marsall, Ferdinánd király, I. C. Bratianu és Iuliu Maniu köztéri szobrának felállítását célzó határozatát. Vasile Salcudean, Kolozs megye új prefektusa kifejtette: a lakosság szeretné Ion Antonescu marsall szobrának felállítását. /Kiss Olivér: Antonescu-szobor közkívánatra? Salcudean nem akar ujjat húzni a lakosság "nagy részével" = Szabadság (Kolozsvár), nov. 20./
2000. április 1.
Bogdan Cerghizan Kolozs megyei prefektus rendeletet bocsátott ki, hogy Ion Antonescu marsall köztéri szobra Kolozsváron történő felállításának munkálatait azonnal állítsák le. Előzmények: tavaly október 28-án a kolozsvári városi tanács határozatot hozott Ferdinánd király, Ion I. C. Brateanu, Iuliu Maniu, illetve Ion Antonescu marsall köztéri szobrának felállítására. Vasile Salcudean akkori prefektus megtámadta a közigazgatási bíróságon a határozatot. A volt prefektus a per áthelyezését is kérte. 2000. február 21-én a Legfelsőbb Bíróság helyt adott Salcudean kérésének és Jászvásárra helyezte át a pert. Annak ellenére, hogy a prefektus megtámadta a tanácsi határozatot, a polgármesteri hivatal december 3-án megadta az építkezési engedélyt. Bogdan Cerghizan prefektus felvette a kapcsolatot Giurgiu Constantin ezredessel, a városi rendőrparancsnokkal annak érdekében, hogy hagyják abba a már elkezdett munkálatokat. /Cerghizan megtiltotta az Antonescu-szobor felállítását. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 1./
2001. január 19.
Funar, Kolozsvár polgármestere közleményben tudatta: jan. 18-án a jászvásári ítélőtábla úgy döntött, hogy Ion Antonescu, Ion I.C. Bratianu, Iuliu Maniu és Ferdinand király szobra ügyében elfogadja a polgármester és a városi tanács fellebbezését és elutasítja Vasile Cerghizan volt prefektus rendeleteit. Mint ismeretes, a polgármester Ion Antonescu-szobor felépítését tervezte a Monostor negyedi ortodox templom mellett. A volt prefektus leállította az építkezési munkálatokat, perbe fogta a polgármestert és felfüggesztette a tanács szoborállítási határozatát. /Mégis lesz Antonescu-szobor Kolozsváron? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 19./
2001. március 7.
Sabin Gherman, a betiltott Pro Transilvania Alapítvány elnöke, kiadta Iuliu Maniu eddig jóformán ismeretlen 1938-as Memorandumát az erdélyi románság helyzetéről. A kötethez maga Gherman írt előszót, melyben a román történetírás nagy tabutémájának nevezte Maniu e művét. A II. Károly román királyhoz címzett 1938-as röpirat utalt az erdélyi Igazgatótanács szerepének pozitív vonatkozásaira és a bukaresti hatalommal kialakult ellentétére, az 1923-as alkotmány kérdéses legitimitására, arra, hogy ezt a ma oly demokratikusnak tartott alaptörvényt lényegében visszaélések sorozatával fogadtatta el a Nemzeti Liberális Párt az ország új vezetésével. A Maniu-memorandum elsősorban az 1938-as alkotmány ellen készült vádirat, amely II. Károlyt bírálta, felrótta azt a diktatórikus eszközökkel megszervezett népszavazást. Röpiratából az erdélyi románság nagy-romániai térvesztése tűnik ki. A mű kiadása az erdélyiség szempontjából mindenképpen hézagpótló. /B. M.: Sabin Gherman kiadta Maniu Memorandumát. = Krónika (Kolozsvár), márc. 7./
2001. március 20.
Sabin Gherman Marosvásárhelyen mutatta be Iuliu Maniu mindmáig kiadatlan könyvét, a Luxushazát. Arra a kérdésre, hogy alapít-e pártot a Pro Transilvania elnöke azt felelte: " Igen, a Erdély-Bánság Liga párt lesz, három társelnök, egy román, egy magyar és egy német vezeti majd. Be fogjuk bizonyítani, hogy Erdély a románok, a magyarok vagy a németek nélkül nem igazi Erdély, hanem csak egy provincia, amelyet egy akármilyen autósztráda köt össze Bukaresttel vagy Budapesttel." /"Az egyesülés nem volt lakodalom". = Népújság (Marosvásárhely), márc. 20./
2001. május 4.
Sabin Gherman máj. 3-án Sepsiszentgyörgyön mutatta be az általa gondozott Luxushaza című könyvet, mely egy hatvan éven át tiltott és titokban tartott dokumentum kiadása. II. Károly királynak 1938. dec. 15-én felterjesztett memorandumról van szó, szerzője Iuliu Maniu, és kereken ötven erdélyi román értelmiségi írta alá. A könyv mottójául Ion Antonescu marsalltól idézett Gherman: "Így nevelkedtem, a törökökkel, zsidókkal és magyarokkal szembeni gyűlöletben. Ezt az utálatot a végsőkig kell vinni. Vállalom ennek felelősségét." (1941) Az előszó mottója Nicolae Iorga történésztől, miniszterelnöktől származik: "Egy bukaresti poros utcácska többet ér, mint Erdély és Bánság összes vára, városa." (1931) Nos, ez a két ember - egyikük háborús bűnös - egyáltalán nem érdemel szobrot, s a mai Romániában mégis megörökítették őket - állapította meg Gherman. Iuliu Maniu memoranduma az idézetekkel ellentétes. A könyv szerint nem egyesülésről volt szó, hanem Erdély katonai megszállásáról, kiszipolyozásáról. A helyzet a két világháború közötti idők óta alig változott - fűzte hozzá Gherman. Erdély luxushaza, amelyet Bukarest a mai napig kifoszt, az itt megtermelt értékeket a Kárpátokon túlra irányítják. /Szekeres Attila: Sabin Gherman Sepsiszentgyörgyön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 4./
2001. május 12.
Iskolanapokat tartanak Zilahon május 8 és 14. között az oktatási tárca, a megyei tanfelügyelőség és a Pedagógusok Háza közös szervezésében. Egy héten át tartó rendezvénysorozatra első alkalommal került sor Zilahon. Zilah és Szilágy megye 16 középiskolája, illetve az iskolacsoportok mutatkoztak be fényképanyaggal, grafikonokkal, az intézményeket ismertető prospektusokkal. A rendezvénysorozat keretében A szilágysági oktatás a III. millennium elején címmel tartott szimpóziumon tanfelügyelők, igazgatók, osztályfőnökök, szaktanárok az időszerű reform kérdéseiről, az oktatás minőségének javításáról, a vallásos oktatásról értekeztek. Szilágy megyében a 2001-2002-es tanév beiskolázási terve szerint magyar nyelvű tagozaton összesen 15 osztályt 375 tanulóval indítanak: Zilahon a jelenlegi Elméleti Líceumban két reál osztályt, úgyszintén két humán osztályt a jelenlegi tanítóképzőben, három osztályt a Református Líceumban; Szilágysomlyón az elméleti középiskolában egy-egy reál és technológiai osztályt, a Iuliu Maniuról elnevezett iskolában egy technológiai osztályt; Szilágycsehben egy, Krasznán egy, Sarmaságon két magyar nyelvű kilencedik osztályt; Szilágysomlyón ezúttal - mint több alkalommal - mezőgazdasági osztályt. Ez több mint kétszerese az 1989-90-es tanévben létező anyanyelvű osztályoknak. /Fejér László: Oktatás az ezredfordulón. Országos Iskolanapok Zilahon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 12./
2001. június 1.
A jászvásári ítélőtábla elutasította a Vasile Soporan Kolozs megyei prefektus és Dan Canta alprefektus megsemmisítési folyamodványát, így elméletileg elkezdődhet az Antonescu-szobor felépítése - áll a polgármesteri hivatal közleményében. Mint ismeretes, 1999. október 28-án Kolozsvár tanácsa úgy döntött: szobrot állítanak Ion Antonescu marsallnak. A polgármester trükköt alkalmazott az előzőleg több ízben elutasított határozattervezet elfogadására: a tanácsosok meggyőzésére I. C. Bratianu, Ferdinánd király és Iuliu Maniu mellszobrának felépítését is hozzácsatolta a tervezethez. Ilyen formában a tanács 23 szavazattal fogadta el a határozatot. Bogdan Cerghizan prefektus óvást emelt a közigazgatási bíróságon a tanácsi határozat és a polgármester szoborállítási rendelete ellen. Ugyanakkor a volt prefektus rendeletet bocsátott ki a szoborépítés leállítására. Boros János alpolgármester elmondta: csupán politikai eszközökkel akadályozható meg a szoborállítás, ugyanis a tanács kétharmados többséggel a szobrok elhelyezésének helyszínéhez is hozzájárult. - Amennyiben a helyi költségvetésből fedezik a szobor felépítését, a tanács beleegyezésére is szükség van. Ez adomány esetében is érvényes. A Ion Antonescu Társaság korábban felajánlotta, hogy saját pénzen helyezik el a marsall szobrát. Eckstein-Kovács Péter szenátor kijelentette: Antonescu- szobor nincs mit keressen se Kolozsváron, se más városban. /K. O.: Épülhet az Antonescu-szobor? Elutasították a prefektus óvását. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./
2001. augusztus 15.
Fodor Sándor egyike volt azon romániai magyaroknak, akik a rendszerváltozást valamennyi román politikai párt közül egyedül a nagy román politikus, Iuliu Maniu alapította Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártban bízott. A börtönben elhunyt Iuliu Maniu hajdani fiatal titkára, Corneliu Coposu vezette történelmi párt párbeszédre hívta a rendszerváltás után az RMDSZ képviselőit. Azonban a börtönévek-évtizedek aláásták Maniu egykori munkatársa egészségét - és Corneliu Coposu lehunyta a szemét, mielőtt pártja győztesen került volna ki az öt év előtti választásokból. Utódai, élükön a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt Coposut követő elnökével, Ion Diaconescuval, minden jó szándékuk ellenére képtelenek voltak megállítani-visszafordítani az ország lejtőn lefelé indult szekerét. Mellbevágó volt a Demokratikus Konvenció legerősebb pártjának a katasztrofális veresége, a múlt évi választások során: a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt - be se jutott a parlamentbe. A párton belül folyt a könyöklő harc a pártelnöki tisztségért. Andrei Marga rektor néhány hónap után - lemondott a pártelnökségről, és a párt most már - ketté- (legalább ketté-) szakadt: az egykori Victor Ciorbea miniszterelnök és Vasile Lupu szenátor támogatóira. Legutóbb Victor Ciorbea, a kettészakadóban lévő párt egyik vezére nagyot mondott: amennyiben pártja hatalomra kerül, mindent elkövet annak érdekében, hogy Románia alkotmányos monarchiává váljék, visszahívja a királyt. Félő, hogy szép történelmi múltra visszatekintő párt teljesen kihull az ország közéletéből. /Fodor Sándor: Eső után köpönyeg? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 15./
2002. május 18.
Utcára kerülhetnek Kolozsváron a Szentegyház (Iuliu Maniu) utca 5. szám alatti épület lakói, ahol jelenleg a római katolikus teológia is működik. A gyulafehérvári római katolikus érsekség tulajdonában lévő ingatlan bérlőit a napokban levélben értesítették arról, hogy hatvan napon belül ki kell költözniük, mivel a közeljövőben általános felújítási munkálatok kezdődnek vetik alá. Az ingatlant egyetemi székhelynek kívánják átalakítani. Ezért az érsekség nem hosszabbítja meg a lakókkal kötött lakbérleti szerződéseket, az embereknek pedig lakást kell keresniük maguknak, mivel az egyháznak nincsen lehetősége és nem is kötelessége új lakhelyet biztosítani volt bérlői számára. A kilakoltatás összesen nyolc családot érint, köztük többen idősek és betegek. Az emberek kétségbe vannak esve, hogy el kell hagyniuk otthonukat, ahol szinte egy egész életet leéltek. /Papp Annamária: Kilakoltatás a Szentegyház utcában. Az egyház nem újítja meg a lakbérleti szerződéseket. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./
2002. június 3.
Krisztus szeretete sürget minket. Ez a jelmondata a Kolozsváron /Szentegyház (Iuliu Maniu) utca 6. szám/ működő Római Katolikus Szent Mihály Caritasnak. Tevékenységük elsősorban a lelki segítségnyújtás, de nagy hangsúlyt fektetnek az orvosi, jogi, pszichológiai tanácsadásra, alkalmanként kisebb anyagi segítséget is nyújtanak. /Bors László: Caritas Christi urget nos. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./
2002. június 29.
A Nagykárolyban 1992–ben beindított Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Iskolaközpontnak nincs önálló székhelye. A katolikus líceum a Iuliu Maniu iskolacsoport mellett lévő volt idősek otthona épületének a fél szárnyában működik. A rendelkezésre álló termek osztályteremnek nagyon kicsik: 25–27–29 diák tanul egy–egy 25 négyzetméteres teremben. Az iskolai évben két osztály (48 tanuló) végez. A 2002–2003-as iskolai évre a Szatmár megyei tanfelügyelőség két líceumi, (összesen 56 hely) és egy szakmai (30 hely) osztály beindítását hagyta jóvá. Visnyai Csaba, a katolikus líceum igazgatója beadványt intézett a helyi tanácshoz. Ebben javasolta a volt Május 9. klub épületében lévő szabad helyiségek átadását és a Doina utca 15. szám alatt lévő épület egy részének az átadását. /Boros Ernő: Nagykároly: Tanterem–gondok a katolikus líceumban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 29./
2002. augusztus 14.
Kolozsváron a Szentegyház (Iuliu Maniu) utca 5. szám alatti épület lakót máj. 14-én felszólította az ingatlan tulajdonosa, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség arra, hogy hatvan napon belül ki kell költözniük évtizedek óta bérelt lakásaikból, mivel az érsekség az ingatlant egyetemi székhellyé akaraja alakítani. A lakóknak maguknak kell lakást keresniük, mivel az egyháznak erre nincs lehetősége A hatvan napos határidő lejárt. Az épület egyik bérlője Hercz Péter, a kolozsvári Állami Magyar Opera magánénekese leszögezte: nem tud lakást szerezni. Az itthonmaradást választotta, nem hagyta el hazáját. Dr. Jakubinyi György érsekhez fordult, aki válaszban kitért arra, hogy minden magyar emberre "szükségünk van erdélyi létünk és jövőnk szempontjából." "De egyetemi fiatalságunk érdeke is legalább ennyi figyelmet megérdemelne, akik jövőnk és megmaradásunk letéteményesei". A bérlők továbbra is maradtak, az egyháznak nincs lakása, amit felajánlhatna nekik. Közben elkezdték a felújítási munkálatokat. Az érsekségnek létfontosságú, hogy a Babes-Bolyai Egyetem keretén belül beindított Római katolikus Fakultás diákjai számára megfelelő körülményeket biztosítson. /Köllő Katalin: Egyházhoz méltó megoldás vagy pszichikai háború. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 14./
2002. szeptember 21.
Kolozsváron a Szentegyház (Iuliu Maniu) utcában megnyílt a Szent Mihály plébánia védnökségével létesült Agapé vendéglő. A vendéglő jövedelmét a szegényeknek juttatják, közölte Czirják Árpád főesperes-plébános. /Fodor György: Egyházi vendéglő a Szentegyház utcában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 21./
2003. március 15.
Márc. 13-én reggel Kolozsváron feliratok jelentek meg az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének Fürdő utcai székhelyének kapuján. A számítógépen elkészített "jókívánság", amelyet senki sem írt alá, Avram Iancu, Iuliu Maniu és Corneliu Zelea Codreanu egykori legionáriusvezér portréi mellett két lakonikus mondatot tartalmaz: Tőkés László költözzék Budapestre, illetve, hogy Erdély a románoké. Egyesek tudni vélik, hogy a tettesek a Sarmisegetuza szélsőjobboldali szervezet soraiból kerültek ki. Ez hat évvel ezelőtt alakult, keresztény-nacionalistának vallja magát, és románellenes akciók kivédésére szakosodott. Ugyanez a plakát a református püspökség falán is megjelent. /Ö. I. B.: Uszító feliratok a városban. Március 15-i "jókívánságok". = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./
2003. április 12.
Beke György új Erdély-könyve, a Gyulafehérvár árnyékában /Státus Kiadó, Csíkszereda, 2002/ politikai telitalálat. Könyvébe belefoglalta a magyar kormány 2002. december elsejei erkölcsi mélyrepülését is. Az erkölcsi érzéketlenségnek ezt a nemzetet megalázó szintjét sem Károlyi Mihály, sem Kun Béla, de Rákosi és Kádár vagy Grósz Károly sem tudta - nem is akarták - alulmúlni. Ezt a fogadást Kovács külügyminiszter úgy próbálta erénnyé kalapálni, hogy hazudott. Azt állította ugyanis parlamenti felszólalásban, hogy 1918. december elseje nem is Erdély elcsatolásáról szól, ott ,,csak" egy népgyűlés volt, és mindezek után nem átallotta a román december elsejét és a magyar március 15-ét egybevetve közös nevezőre hozni. A magyar kormány saját honfitársai vélt nacionalizmusával, antiszemitizmusával van elfoglalva, ami azért okoz nagy gondot és igényel sok munkát, mert előbb létre kell hozni - legalábbis szavakban -, hogy legyen, ami ellen fellépni. A Kinyújtott kéz - levágott kéz fejezetben Beke azt elemezte, miként köszön vissza Gyulafehérvár eszmeisége, politikai törekvései a második világháború után. Iuliu Maniu pártja a háború utáni erdélyi magyarságot gyilkoló pogromok után. A Magyar Népi Szövetség a Román Kommunista Pártnak kötelezte el magát, olyannyira, hogy még a nemzetiségek számára esedékes nemzetközi kisebbségi garanciákat is visszautasították. (Bányai László véleménye szerint Gheorghe Gheorghiu-Dej, Teohari Georgescu személye a legnagyobb garancia ebben a kérdésben.) Dr. Takács Lajos, a magyar képviselőcsoport vezérszónoka 1947-ben Bukarestben nem csak elégtétellel nyugtázta Észak-Erdély visszacsatolását Romániához, hanem külön üdvözölte azt, hogy a békeszerződésből kihagytak bárminemű kisebbségvédelmi záradékot. Továbbá: ,,Meg voltunk győződve és meggyőződésünk azóta számtalanszor felerősödött, hogy a román munkás karja, a román földműves kérges keze és a haladó szellemű román értelmiségi szava sokkal nagyobb és hathatósabb védelmet nyújt nekünk, mint bármilyen záradék." Beke György Ágoston Vilmos - ismét egy erdélyi menekült - Debrecenben elhangzott felszólalására (1992) is kitért. Ebben Ágoston az 1968-as, a romániai magyar értelmiség számára felállított rafinált romániai csapdahelyzetről szól. - Ion Lancranjan uszító pamfletje Erdélyről 1982-ben és az utána következő kiadványok mutatták, hogy nem szűnt meg az uszítás. Ágoston Vilmos elemzéséből kiderül, hogy Ceausescu ugyanazt a módszert követte 1968-ban, mint korábban a Bolyai Egyetem megszüntetése alkalmával vagy később a 80-as években: taktikából paktumot kötött a romániai magyarsággal, azért hozta létre a kisebbségi intézményeket, hogy szembeállíthassa a magyarországi közös irodalmi és irodalmon kívüli törekvésekkel. Ágoston Vilmos hangsúlyozta: ,,Nem tudom, hogy milyen jogérzés szentesíti, hogy egyesek a Dnyesztertől a Tiszáig követeljék a román egyesülést, mikor ugyanezt a magyaroknak megtiltják. Csak az egyiknek van politikai, történelmi, ókori és feudális fenntartó joga a nemzeti egységre - s ne feledkezzünk meg témánkról, az egységes irodalomszemléletre, közös kultúrára -, míg a másik ugyanezen követelését jogtalannak, büntetendőnek tartják." Beke megállapította, hogy Közép-Kelet-Európa most évszázadokra rendezkedik be. Ez teszi különlegesen fontossá az önrendelkezés jogának elismerését a magyarság számára is. Sylvester Lajos hozzátette: A ,,Cserehátak", kaszárnyák telepítése, a románság üldözésének fantazmagóriái közepette ne próbáljuk móresre tanítani, eltávolítani vagy egyszerűen a szájukat befogni azoknak, akik autonómiát, a magyar többségű régiók, elsősorban a Székelyföld gazdasági prosperitását szorgalmazzák. /Sylvester Lajos: Beke György új könyve. Gyulafehérvár árnyékában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 12./
2003. július 27.
Dr. Szögi László, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke, az ELTE tanára 1997 óta segíti irányító-szervező munkájával a gyulafehérvári főegyházmegye levéltárainak rendbetételét. Most Kolozsváron a gyulafehérvári érseki levéltár levéltárosa, Csala Rita segítségével az erdélyi Római Katolikus Státus levéltári anyagának költözési munkálatait vezette a Szent Mihály templom oratóriumából a Szentegyház (Iuliu Maniu) utca 5. szám alatti, e célra kialakított, jól felszerelt új helyiségbe. A közel 120 folyóméter irat (az 1780-as évektől az 1948-as államosításig) viszonylag jó állapotban maradt meg a templom tornyában, bár az 1930-40-es évekből a vártnál kevesebb okmányt találtak. Ez arra mutat, hogy 1945 után valakik már megbolygatták az állományt. De a megmaradt akták is nagyon értékes kincsei a több évszázados múltra visszatekintő Katolikus Státusnak és az egész erdélyi római katolikus egyháznak. Most csak a költözést, tisztítást és az iratok évrendi sorrendbe való rendezését bonyolították, az alapos számbavétel egy későbbi időpontban történik majd meg. /Új székhely a Státus levéltárának. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 27./
2003. október 8.
Okt. 8-án Csíkszentdomokoson a vérengzés áldozataira emlékeznek. 1944. okt. 8-án tizenegy székelyt lőtt agyon a gyilkosságairól elhíresült Maniu-gárda a felcsíki településen. A Iuliu Maniu Önkéntes Zászlóalj magyarellenes gyilkosságok és fosztogatások sorozatát követte el Észak-Erdélyben. Az első vérfürdőt Szárazajtán rendezték, ahol 1944. szept. 26-án két székelyt lefejeztek, további tizenegyet sortűzzel agyonlőttek a Maniu-gárdisták. A magyarellenes atrocitásaikat tovább folytatva október 8-án Csíkszentdomokoson tizenegy székelyt végeztek ki. A kiszemelt áldozatokat a falu főterére vezették, majd fegyveres őrizettel a Gábor-kertbe hurcolták, és sortűzzel kivégezték őket. Agyonlőtték a 31 éves Albert Pétert, a 39 éves Bács Annát, az 54 éves Bíró Lajost, a 84 éves György Ágnest, a 29 éves Kedves Ferencet, a 31 éves Kósa Jánost, a 27 éves Kurkó Józsefet, az 52 éves Szakács Antalt, a 18 éves Szakács Imrét, a 19 éves Timár Sándort és a 32 éves Zsók Lajost. A mostani megemlékezésen a hozzátartozók és rokonok mellett a község egyházi és világi elöljárói, valamint az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének képviselői vesznek részt. /Benkő Levente: Az áldozatokra emlékeznek. = Krónika (Kolozsvár), okt. 8./
2003. október 11.
A romániai magyarság 1944. évi internálásának gyökerei 1943 nyaráig nyúlnak vissza. Sztálin ugyanis így fogalmazott a Nagy-Britannia kormányához írt levelében 1943. június 7-én: ,,A szovjet kormány úgy véli, hogy azért a fegyveres segítségért, amelyet Magyarország Németországnak nyújtott (...), a felelősséget nemcsak a magyar kormánynak, de kisebb-nagyobb mértékben a magyar népnek is viselnie kell." 1943. december 12-18-án a szovjet-csehszlovák szerződés, valamint a Németországgal és magyarokkal szembeni háború utáni álláspont kialakítása tárgyában Moszkvában Sztálinnal és Vjacseszlav Mihajlovics Molotov külügyi népbiztossal, a későbbi szovjet külügyminiszterrel tárgyalt Eduard Benes száműzetésben levő csehszlovák elnök. Molotov kijelentette: ,,A magyarokat meg kell büntetni." (...) A Benes kezdeményezésére létrejött tárgyalások végkövetkeztetéseit 1943. december 18-án jegyzőkönyvben rögzítették a Kremlben. Úgy vélték: ,,(...) Mindkét fél elismeri, hogy Magyarország nagy felelősséggel tartozik a háborúért (...)", miközben Romániára vonatkozóan azt rögzítették a dokumentumban, hogy ,,(...) a román népet, ellentétben a rendszerrel, amely őt a háborúba bevitte, nem terheli közvetlen felelősség a háborúért". Ugyanakkor 1943-ban Románia még két hadsereggel harcolt szovjet területen a Vörös Hadsereg ellen, viszont Magyarországnak csak megszálló hadosztályai voltak szovjet területen. Ugyanezt a magyarellenes álláspontot fogalmazta meg később, 1944 őszén Romániában a Iuliu Maniu vezette Nemzeti Parasztpárt, valamint a Nemzeti Liberális Párt is. Sajtójukban azt terjesztették, hogy a magyarság kollektíven bűnös, úgy kell elbánni vele, mint bűnös néppel. 1944. augusztus 23-án délután I. Mihály román király elrendelte Ion Antonescu marsallnak és minisztereinek a letartóztatását, 24-re virradó éjszaka pedig megalakult Constantin Sanatescu tábornok első kormánya. A belügyminisztérium augusztus 25-én elrendelte, hogy még aznap tartóztassák le a Német Nemzetiségi Csoport valamennyi vezetőjét, a szász és sváb lakosság ellenállásának megszervezőit, valamint a magyar kisebbség vezetőit; augusztus 27-én pedig a csendőrség főfelügyelősége újabb internálások végrehajtására adott utasítást. 1944. szeptember 12-én a szövetséges erők képviseletében a Szovjetunió, illetve Románia kormányai megkötötték a fegyverszüneti egyezményt. A fegyverszüneti egyezmény aláírását követő első intézkedés az volt, hogy szeptember 15-én a csendőrség főfelügyelősége elrendelte minden magyar és német alattvaló családjával együtt történő internálását a Tg. Jiu-i táborba; a parancs azonban a zsidókra nem vonatkozott. Az észak-erdélyi magyar állampolgárságú, magyar útlevéllel rendelkező magyarokat internálták, az azonos állampolgárságú státusban levő észak-erdélyi román nemzetiségűeket nem. Amikor 1944. november 6-án a lágerek létrehozásáról szóló minisztertanácsi határozat megszületett, például Tg. Jiuban már 4650 internáltat tartottak fogva, a Brassótól nem messze levő barcaföldvári 2-es számú fogolytábor, a hetek múlva haláltáborként elhíresült láger is javában üzemelt. Arad megyében Aradon, Borossebesen, Pankotán, Doroszlófalván és Nagyhalmágyon; Brassó megyében Brassóban, Barcaszentpéteren és Földváron; Bihar megyében Nagyváradon, Belényesen és Kőröstárkányban, továbbá Zsombolyán, Tg. Jiuban, Slobozia Vechen, Ciurelen, Felső-, illetve Alsótömösön, Lugoson, Pitesti-en, Vulkánban, Caracalban stb. hoztak létre, illetve működtetnek tovább internálóközpontokat úgy, hogy gyakorlatilag minden megyében létezett legalább egy, országszerte összesen 36 láger. A Földváron fogva tartottak számáról eltérő adatok léteznek. Niculae Spiroiu volt honvédelmi miniszter közlése szerint a lágerben felületes volt a foglyok nyilvántartása. 1944 októbere és 1945 júliusa között 298 fogoly halt meg a táborban pusztító kiütéses tífuszjárvány idején. A földvári fogolylétszám ennél valószínűleg nagyobb volt, hiszen a lágerből szabadultak között van, aki 8000 fogolyról tesz említést, a korabeli sajtó pedig a földvári haláltáborban sínylődő ,,hatezer magyar hadifogoly és internált" szörnyű sorsát teszi szóvá. A Dolgozók Szava /Sepsiszentgyörgy/ című hetilap egy kiszabadult fogoly vallomásai alapján arról számol be, hogy Földváron 2500-3000 magyar, német, román, szerb és zsidó sínylődik ártatlanul. Elmondása szerint 15 éves gyermekektől aggokig, minden korosztályból vannak foglyok a lágerben. Az összeszedett és előbb a sepsiszentgyörgyi börtönbe zárt székelyek közül ,,sokan úgy szabadultak meg, hogy átállottak románnak. Szabad börzéje működött az átállásnak, s akadtak tényleg olyanok, akik ilyen áron megszabadultak az elhurcolástól. Nagy üzletet bonyolított le Stefanescu nyug.(almazott) járásbíró is, aki kaján örömmel számolgatta az utolsó napok egyikén a Balog-ház kapuja alatt az ilyen módon harácsolt százpengősök tömkelegét, ami mind a szerencsétlen elhurcoltak családtagjainak szája elől elvont pénzecskékből tevődött össze." A fogoly elmondása szerint, mielőtt a lágerbe bevitték, hat könyvbe is bevezették az érkezők adatait, az ő odaérkezésekor pedig a valamikori gyárépület, az iskola, valamint a földbe vájt nyolc lyukban akkor már 2500-3000 fogoly szorongott. Magyarország legtávolabbi vidékeiről állandóan érkeztek az újabb és újabb foglyok, emiatt a földvári tábor annyira túlzsúfolt lett, hogy az internáltak egy részét átvezényelték a szomszédos Lügetre. A foglyok kicsempészett levelek, pontosabban cédulákra írt üzenetek révén kérnek segítséget a külvilágtól, a környékbeli falvak, elsősorban Hidvég lakossága segít rajtuk lehetőségeihez mérten. /Mindez a szerző most megjelent könyvéből: Székely golgota, Kaláka-könyvek, Sepsiszentgyörgy. /Benkő Levente: A tervszerű merénylet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 11./
2003. november 13.
Nagykárolyban még mindig a katolikusoké a legnépesebb vallási felekezet, a közeli települések lakosait is ideszámítva az egész szatmári egyházmegyének Nagykároly a legerősebb katolikus központja, a város valamennyi oktatási intézménye közül mégis a katolikus líceum diákjai tanulnak a legmostohább körülmények között." "Az állam szinte csak az ortodoxokat támogatja, ráadásul még a helyi tanács is az ortodoxoknak kedvez: földeket és egyebeket kapnak ingyenesen, miközben a katolikusok az annak idején jogtalanul elvett javaikat se kapják vissza." "Nagykárolyban öt iskolának alkalmas épületet vettek el a katolikusoktól, a katolikus gyerekeknek mégsincs hol tanulniuk". Mindezeket az elégedetlenek a szülők mondták a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpontról. A régi, nfelújításra szoruló épületbe a Iuliu Maniu Iskolaközpont épületén át lehet bejutni. A diákok létszámához képest az osztálytermekként használt helyiségek hihetetlenül kicsik: 25-28 négyzetméteres termekben 27-en tanulnak. Míg a város szinte minden más oktatási intézményébe bevezették már a gázt, itt változatlanul fával, csempekályhában fűtenek, és csak az osztálytermekben. Például a mosdóban télen a vezetékek befagyásának a veszélye miatt víz sincs. Visnyai Csaba, a katolikus líceum igazgatója tarthatatlannak ítéli a helyzetet. Jelenleg 8 líceumi (2-2 minden évfolyamon) és 2 szakmunkásképző osztályban összesen 244 tanulójuk van. Az államtól semmilyen támogatást nem kaptak. A padok, asztalok, minden a Caritastól vagy nyugati segélyből származik. /Boros Ernő: Nagykároly: Tarthatatlan helyzetben a katolikus líceum. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 12., folyt: nov. 13./
2003. november 29.
1918. december 1-jén nemzetgyűlésre ültek össze az erdélyi románok Gyulafehérváron, ahol alig egy hónappal az Osztrák-Magyar Monarchia által aláírt pádovai fegyverszünet, három héttel Károlyi Mihály miniszterelnöknek a Magyarországgal kötendő fegyverszünetről folytatott sikertelen belgrádi tárgyalásai és két héttel Jászi Oszkár aradi megbeszéléseinek kudarca után határozatban kimondták Magyarország huszonhat vármegyéjének csatlakozását a román királysághoz. Míg tehát 1918. december 1. a románság számára öröm- és nemzeti ünnep, addig Gyulafehérvár, majd később Trianon a magyarság életében nemzeti gyászt, összeomlást és tragédiát jelent. Jóllehet az egyesülési határozat kimondja a népek jogegyenlőségét és szabadságát, ezek az elkövetkező huszonkét évben a gyakorlatban nem valósultak meg. 1918 őszére hatalmas tömegmozgalmak bontakoztak ki Magyarországon: az őszirózsás forradalom győzelme után a pacifista antantbarát Károlyi Mihály alakított kormányt, s a november 13-án Franchet d Esperay francia tábornokkal aláírt belgrádi konvenció értelmében elkezdődött a történelmi Magyarország felbomlása, a déli és a keleti területek kiürítése, ahova szerb és román csapatok vonultak be. A Gyulafehérváron tartott nemzeti gyűlésről írta Mikkes Imre: "Egész Erdély, Brassótól Máramarosszigetig és nyugattól keletig megjelent a gyulafehérvári nagygyűlésen. Körülbelül százezer ember vonult föl. A Főtér tarkállik a nemzeti viseletektől. A hegyeken túlról, északról, délről, a Zsil völgye felől minden irányból özönlik a nép. A mezőkön tarka csoportok. Önkéntes szónokok gyújtóbeszédet tartanak. Bandák harsogják a "Desteapta-te"-t. Az állomásra egymás után robognak be a vonatok. A Károlyi-kormány ingyen bocsátotta rendelkezésre az üres szerelvényeket. A széthulló Magyarország technikai segítséget nyújtott az elszakadáshoz. A végtelen naivság politikája volt ez. Azt mozdította előre, amit nem óhajtott. Ami ellen kézzel-lábbal, szíve vérével küzdött. Így virradt fel 1918. december elseje. Az elszakadás napja." (Mikes Imre: Erdély útja Nagy-Magyarországtól Nagy-Romániáig. Sepsiszentgyörgy, 1996) A gyulafehérvári nemzetgyűlés által elfogadott pontokban, többek között, leszögezték: a nemzetgyűlés az általános választójog alapján választandó alkotmányozó gyűlés összeüléséig ideiglenes autonómiát tart fenn e területek lakosainak, továbbá teljes nemzeti szabadságot ígér az együttlakó népek számára: "Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által. A törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való részvételre minden nép népességének számarányában nyer jogot". "Általános, közvetlen, egyenlő, titkos községenkénti proporcionális választói jogot mindkét nemű huszonkét évet betöltött személy számára, a községi, megyei és törvényhozási képviselet választásánál", valamint "korlátlan sajtó-, gyülekezési és egyesülési jogot, minden emberi gondolat szabad terjesztését. A határozat továbbá radikális földbirtokreformot irányoz elő, amely "agrárpolitikának a vezérfonala egyfelől a szociális kiegyenlítés előmozdítása, másfelől a termelés fokozása kell hogy legyen", az ipari munkásságnak pedig biztosítandók azok a jogok, "amelyek a legelőrehaladottabb nyugati államokban törvénybe vannak iktatva". (Mikó Imre: Huszonkét év. Bp., 1941) A nemzetgyűlés kétszáztizenkét tagból álló Román Nagy Nemzeti Tanácsot (Marele Sfat National Roman) hozott létre, amely Iuliu Maniu elnöksége alatt megalakította a tizenöttagú Kormányzótanácsot (Consiliul Dirigent). Az utóbbi megbízásából négytagú bizottság a gyulafehérvári határozatokkal Bukarestbe utazott, hogy hivatalosan is felajánlja I. Ferdinánd királynak az Erdély fölötti hatalmat. Az Erdélyt Romániához csatoló dekrétum december 30-án a Hivatalos Közlönyben is megjelent, úgyszintén az a királyi rendelet is, amely a Kormányzótanácsot megbízta az ideiglenesen csatolt területek igazgatásával, valamint a választójogi és agrárreform-tervezet kidolgozásával, a külügy, hadsereg, vámügy, állambiztonság, bankjegykibocsátás, állami kölcsönök stb. intézését a királyi kormány igazgatásába utalva. Gyulafehérváron sem a magyarok, sem a szászok képviselői nem lehettek jelen, tehát megkérdezésük nélkül rendelkeztek a sorsuk felett. A kialakult egyre reménytelenebb helyzetben a budapesti kormány megpróbálta menteni a menthetőt, s 1918. december 8-án dr. Apáthy István neves professzort bízta meg a kelet-magyarországi főkormánybiztossággal, miközben megkezdődött a román csapatok előrenyomulása. A román csapatok december 18-án átlépték a fegyverszüneti szerződésben megállapított demarkációs vonalat, s Mosoiu tábornok, az Erdélybe bevonuló román csapatok parancsnoka megüzente Apáthynak, hogy az Antant felhatalmazása alapján megszállja Kolozsvárt, s ha ellenállás lesz, akkor lövetni fogja a várost. Apáthy válasza: Kolozsvár nem áll ellen. (Erdélyi Magyar Évkönyv 1918-1929, I. évf., 1930, Kolozsvár) A város átadása előtti napokban az Apáthy vezetése alatt álló magyar Nemzeti Tanács és a Sándor József irányította székely Nemzeti Tanács december 17-én egyesült, s megalkotta az erdélyi magyar-székely Nemzeti Tanácsot. Ez december 22-re Kolozsvárra összehívta az erdélyi magyarság önrendelkező nemzetgyűlését: a résztvevők a gyulafehérvári román nemzetgyűlés ellen tiltakoztak, amelyen "Magyarország 26 vármegyéjének csak egy nemzete volt képviselve", és ahol a "román testvérek nem kérdezték meg a 26 vármegye más nyelven beszélő lakosait, amelyek számbeli többségben vannak, vajon le akarnak-e mondani az ifjú népköztársaság szabadságáról? Rólunk határoztak, nélkülünk!" (Ellenzék, 1918. december 20.)
